Anikó tollából – TORONY, 2013.10.21

Torony

Torony

Pelle Anikó vagyok, 61  éves. 2007 januárjában érintett meg először a spirituális világ.
Párom nem is tudta elfogadni. Mai napig is ellenáll ennek a folyamatnak, de már elfogad engem ebben a mivoltomban.
Én ebben a világban nagyon-nagyon jól kezdtem érezni magam, sok mindent megtudtam a belső világomról, és a környezetemben élőkéről. És persze a kapcsolatokról.
Az elején ami nagyon tükrözött ENGEM, az volt, hogy akkor éreztem szabadnak magam, amikor kiléptem az otthonunk kapuján.
A vágyam az volt, hogy rendeződjenek a kapcsolataim, és érezzem jól magam kapun belül is.
Az eltelt 6 év alatt rendesen történtek a dolgok, a folyamatok. Voltak nagyon-nagyon szépek, de inkább kemények. Nem vagyok látó, de érző, érzékelő annál inkább.
Sokat kaptam sok-sok tanítótól, gyógyító /lélek/ lettem. Csodálatos érzés másokon segíteni és nem csak kapni, hanem a  magam módján adni is.
Sivák Enikővel egy Táltos dobkörön találkoztam, ahol úgy ismerkedtünk meg, mint “régi jó barátok”. Szia Én Anikó vagyok! Szia Én meg Enikő vagyok. Ez a barátság azóta is Tiszta szívű, Szeretet teljes.
Nemsokára elmentem egy kép kiállítására, ami a Svábhegyen volt. Ez a környék kocsival közlekedve a “mumusom” térképpel is el tudok tévedni egy alkalommal többször is. Most is így volt, de nem adtam fel, és amikor végre odaértem fáradt, pipa, és feldúlt voltam.
A kiállítás megnyitója még el sem kezdődött. A képekről, amik a falon voltak még szó sem esett. Én viszont amit megláttam egy kis méretü kép, a legkisebb, nem is a fő helyen, szinte homályban, hát az a TORONY !!!!
No hát akkor, miért pont ez?!?! Ja, és már nyoma sem volt a feldúltságomnak.
E kép másolata aztán hozzám került, bekereteztem, feltettem a falra, és mindig ha ránéztem, valami elengedődött, könnyedén, és kész. Nincs jelentősége a tornyok számának. Az ember életében mindig vannak, és lesznek is megoldandó dolgok, amiket nem mindegy, hogy hogy tudunk megoldani, elengedni.
Egy alkalommal egy hétfői napon összejövetel volt nálam, kedves barátok társaságában, és Enikő barátnőm megajándékozott a kép eredetijével, így most már az ENYÉM a TORONY c. CERUZA rajz eredetije, amely egyben a LÉLEK PORTRÉM !!!!!!
Erőt ad, bátorságot az élet árnyoldalainak elfogadásához, elengedéséhez, ha ránézek a képre, akkor FÖLD ANYA energiájával töltődök, amely halad felfelé ÉG ATYÁ- hoz, aki fentről néz le rám, és SEGITENEK !!!!
Amit most meg emlitenék, az az, hogy már a kapun belül is, ismét jól érzem magam.
Köszönöm Neked ENIKŐ a lelkemnek nyújtott segítséget a LÉLEK PORTRÉM által, általad.
Az Én ÖregIstenem Áldása Kísérjen Utadon……Pelle Anikó

2017.1.28  Mindig tudtam,  hogy ez a kép nem véletlenül érintett meg, de most kezdi tenni a dolgát minden jót neked és köszönöm……

Drága Anikó ,mindig is tette a dolgát, csak most kezd látványossá, fizikai szinten megnyilvánulni, mert most jött el az idő, hogy észre tudod venni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.