Category Archives: Blog – HU

TÖRTÉNNEK CSODÁK!

Amióta megismertem Brezovai Gábort és a PreSense technikáját, rendszeresen járok a tréningekre, mert állandó pozitív változásokat tapasztalok önmagamban és a környezetemben.
A legutóbbi rajzom a SZER-ELEM a boglárka virág formájában született meg és máris csoda történt.

SZER-ELEM

Egy egész történet kerekedett köré, ami hosszú évekkel ezelőtti vágyamból indult ki és pedig, hogy szeretnék egy olyan művésszel együttműködni akivel párosítani tudjuk a rajzaimat a zenével, énekkel tánccal. Ezidáig sikertelenül próbálkoztam, pedig nagyon sok művészt megszólítottam az évek folyamán.
A legutóbbi rajzolás közben Fodor Réka és Estas Tonne közös flamenco koncertje segítette az alkotásomat.

Különösen Réka csodálatos lénye nagyon megérintett. Az interneten sajnos nem sok információt találtam róla.
Aztán befejeztem a rajzot és még aznap egy Flamenco estre voltam hivatalos, így elmentem megnézni
…és csodák csodája….FODOR RÉKA ott ült a színpadon, élőben…és ismét elvarázsolt a produkciójával. Fantasztikus este volt. Szerencsére a csoda még csak most kezdődik. A műsor végén, mint régi barátnők, nagy szeretettel öleltük meg egymást, és mint kiderült Réká nak is ismerős voltam, ahogy meglátott a színpadról, pedig sohasem találkoztunk még. Nem is volt kétséges, hogy dolgunk van egymással, csak úgy röpködtek körülöttünk a szebbnél szebb gondolatok, szinte azonnal elkezdtük a közös alkotást.
A lényeg, hogy mindketten úgy érezzük, egész életünkben készültünk erre a találkozásra.
Réka bevallotta, hogy őt az anyukája kiskorában BOGLÁRKÁNAK hívta.
Végre találkoztunk!
Indul az örömteli közös alkotás!

A FELEMELKEDÉS FÉNYLÉNYÉNEK MEGVALÓSULÁSA

2015 -ben született meg a Felemelkedés fénylénye című rajzom. Akkor ezt írtam róla:

A FELSZABADULÁS fénylénye erősíti benned a spirituális, mentális, érzelmi és fizikai felelősséget főleg önmagaddal szemben. Kaput nyit (elhárítja az akadályokat) a léleknek az új befogadására a jelen pillanat végtelen lehetőségei által.
Segít az önbecsülés, béke, és az Univerzumbeli REND elfogadásában. De a lényeg, hogy a szeretet legmagasabb rezgésszintjére juttatja a SZELLEMET (mint forrást) és egyesíti a benned lévő ISTENNEL.
Betölti fénnyel annak a helyét, amit elengedtél. Ez FELSZABADULTSÁGOT, MEGKÖNNYEBBÜLÉST okoz.

Mivel mindig minden változik, így az én kissé megrekedt életemben is végre beindultak a régen vágyott változások, amik azzal indultak, hogy megismertem Brezovai Gábort és párját, Hajdár Erikát. Egy új életszemléletet tártak elém, aminek mostanra már én is részévé váltam.

PreSense-intuíció néven egy fénylényt alkottak meg, élik azt, és át is adják tanítás-gyakorlás formájában az érdeklődő embereknek.

Számomra a csoda ebben a történésben a felismerés, hogy a FELEMELKEDÉS FÉNYLÉNYE és a PreSense FÉNYLÉNYE egy azon lény más megnyilvánulási formában. Nálam 3 évvel ezelőtt rajzban öltött formát, Gábornál pedig egy létformaként, és annak tanítási módszereként.

Miután részt vettem a PreSense képzéseken, erőteljesen beindultak a változások az életemben, amiket csodáknak élek meg. Végre érzem, hogy BOLDOG EMBER VAGYOK.

Elindult a FELEMELKEDÉSEM megvalósulása!

ANYÁK NAPJÁRA!

ANYÁK NAPJÁRA, a  SZÍVÜNK MÉLYÉN c. rajzomat ajánlom…a szív csakra mélyén lévő csodás energiák hatásával…Főleg azoknak tud segíteni,akik szív problémákkal, szív betegségekkel, lelki sérülésekkel-fájdalmakkal, szomorúsággal, deprsszióval küszködnek…

+3630/7244443
enikosivak@gmail.com

VALENTIN NAPRA- Vízforrás Istennője spirituális ékszerek

VALENTI NAP alkalmából a VÍZFORRÁS ISTENNŐJE c .rajzomból készült spirituális ékszereket ajánlom szeretettel.
Gondolom mindenki vágyik a elismerésre és a tekintély kivívására. Sajnos ez csak úgy tud valóra válni, ha önmagaddal szemben működtetni tudod ezeket az energiákat, tehát ha elismered saját értékeidet, megbecsülöd magad és ki is nyilvánítod . Így tudod kivívni elsősorban az önmagaddal szembeni tiszteletet, és csak ezek után születik meg a mások előtti tekintélyed.
A Vízforrás Istennője ezeket az energiákat támogatja, erősíteni tudja a benned lévő elismerés és tekintély energiákat, segít megismerni önmagad, hogy boldogabb és egészségesebb legyen az életed.
Ha túlságosan beleragadtál a régi aggodalmaidba, félelmeidbe és nem tudsz változtatni az életeden, akkor ezek a spirituális ékszerek a legjobb helyen lesznek nálad, mert beindítják spontán öngyógyításodat, hogy a tettek mezejére tudj lépni végre !!!!!!!!!!!!

megrendelhetők: enikosivak@gmail.com,  +3630/7244443

 

ÉLJ! NEVESS! SZERESS!

AZ ISTENI GONDVISELÉS….azt üzente..Enikő! HÍVD FEl A BOTKA ZSUZSÁT…és azonnal,gondolkodás nélkül, emeltem a telefont. Mit ad ISTEN…éppen szervezte ezt a rendezvényt…hát így lehet bekerülni a BELSŐ BARLANGBA egy szuper rendezvény meglepetéseként.Véletlenek kizárva. EZ EGY CSODÁS NAP LESZ .SEMMI KÉTSÉG.

GYERE ÉS LÉGY TE IS A RÉSZESE!

 

Csak egy kis ízelítő:

 

FÉNY ÉS ÉN-kiállítás a LAFFERT KÚRIÁBAN

Folytatódik a FÉNY ÉS ÉN c. kiállitásom. Lehetséges,hogy kiállítás sorozat lesz belőle?


Sorsom útját járva, arra rendeltettem, hogy a láthatatlan világot láthatóvá tegyem.A Fény szolgálatában állok és rajzaimmal, mint látó rajzoló mágus, segítem aspektusaira bontani, hogy az ember még jobban érzékelje, értse, LÁSSA.A ceruzám által megelevenedik a fény , fénylénnyé válik és csodás kisugárzásával segíti az emberek életét. Harmonizál, mindennek emeli a rezgésszintjét. GYÓGYÍT. Minden egyes rajz egy Univerzum önmagában is, de rendelkezik speciális energiákkal,programokkal, különleges rezgésekkel, vagy magába foglal egy-egy angyalt,tündért. Mint inteligens fény energiák, fénylények úgy kommunikálnak veled nézővel, ahogy Neked a legjobb. Elég , ha csak nézed…és ha befogadó vagy, különös érzéseket,gondolatokat, akár belső víziókat is megélhetsz,amik aztán a javadra válnak, az egészségedet szolgáljál, segítenek a változások megvalósításában. A kiállítás képei, nem önmagukról a rajzokról szólnak, hanem Te rólad, aki nézni fogod őket, főleg ha tudsz befelé , ÖNMAGADBA FIGYELNI.

A kiállítás meglepetése a saját lélekportrém lesz. Ez csak azért érdekes, mert a rengeteg lélekportré után, amit már az elmúlt években rajzoltam, végre én is eljutottam, megláttam és felvállaltam valódi ÉNEMET.

Megnyitó: ELEMEK MISZTÉRIUMA az Areyonga Meditatív Együttessel

Karajz Dáviddal a kiállitáson nem szereplő rajzaimból olyan lélekemelő videókat alkottunk amik által a fénylények bizonyíthatják jótékony és gyógyító hatásukat.Az ELEMEK MISZTÉRIUMA varázsereje valójában egy éber meditációt idéznek elő, ami egyensúlyba hozza a Víz,Föld,Tűz, Levegő,a Női és Férfi erőket az ember testi, lelki és szellemi szintjein .
Az intuitív zenét -élöben, soha vissza nem térő hangzással az Areyonga Meditatív Együttes
Szűcs Hajnal dobokkal, csengettyűkel
Sevecsek Béla acél nyelves dobbal,dorombbal, fujarával,szájharmonikával
Ócs József didgeridooval, mágikus erővel szólaltatják meg, lélekemelő zenei élményt nyújtva.
Egy csodás közös élménynek gyógyító ereje van!

Minden relaxálódni és gyógyúlni vágyó érdeklődőt, de azt is aki csak szép rajzokat szeretne látni, SZERETETTEL VÁRUNK!

elérhetőségek:
www.sivakeniko.hu
https://www.facebook.com/hajna.marjaiszucs?fref=ts
https://www.facebook.com/bela.sevecsek?fref=ts
https://www.facebook.com/jozsef.ocs.39?fref=ts

Így készült a saját lélekportrém…

Ó de lassan megy

ó de lassan megy!!!!!

...mi a fene?

…mi a fene?

...én is látni akarom...

…én is látni akarom…