ÉLETKAPU

…Engem INSPIRÁLT  A ZENE

…Zsófi verset írt a képhez…és Rita is…

…de egyébként ez egy férfi lélekportréja, aki megtisztelt azzal,hogy láttassa velem a      lélekeszenciáját.

Köszönet mindenkinek a csapatmunkáért így ismeretlenül is.

 

eletkapuMEGTÖRTEN Állok, előttem egy tükör,
visszavert fények egy sötétítőfüggönyön,
nézem magam, ez lennék én?
E nyomorult világban ki mindig is félt?
Miért nem vagyok bátor? – nézek dühösen,
szemem izzik, tekintetem ver,
üt, nekimegy a világnak és azt hiszi,
csatákat nyer magának.
Majd lassan azt érzem, elvesztem testem tömörségét,
már csak a tekintet marad, hol dühös hol félénk,
két személy egyetlen mindenre kész emberben,
egy átlátszó világban és átlátszó lélekben,
dühömben a tükörbe csapok, a padlóra vér cseppen,
rátok nézek darabokra törten.
Ezt akartátok? – üvöltöm                                                                                                                                 keservesen,
míg a lelkem elszáll, fenn a kék                                                                                                                     fellegekben.

Gueth Zsófi

…és íme egy újabb vers, egy más nézőpont Petrovics Ritától

Zsivajba zárt csend-élet

Törékeny testbe zártak
jeges páncélt vetett rám
az idő.
Fedetlenségben csak
félve mutatom magam.

Feszült tekintetemben
dac és kiáltás pihen
érte, miatta, általa
s szűköl, mint vadállat, hogy:
Segíts ki innen!

Sebeim rianás árkaként
hasadnak lelkemen
a mély, süket csendjében
a nő teste úszik elém
Szerettem valaha;

De elvetélt bennem
s helyét elfoglalta a
révület, mi meddő
s nélküle nem terem más,
csak fagyott kiáltás.

Közel viszem hozzád
széttört életem jéghegyeit
és magányom zárkáját
fagyos, megbántott
dacos mivoltomat,
hogy:

Láss bennem mást,
te átkozott Angyal,
a karcon és sebeken túl
azt, mit Magamba temettem:
Fényes lelkemet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.