Halál
Talán láttam egy mosolyt Isten arcán.
Függök az űr felett cérnaszálon.
Minden létezés legmélyén te vársz rám,
egyetlen, szerelmes, szép halálom.
Varázsló
Sorsunk kezdettől tisztán látod, sámán-
lebbentsd fel szándékod mély árnyait!
Mit látsz meg bennem, mi szükséged van rám,
miért én teljesítem be terveid?
Hold
Elmúlás dallamából emelt sötét
váradba eressz be, tűz sárkánya!
Engedd, hogy előttünk feltárja kincsét
fénytornyod rejtett szellőszobája!
Csillag
Túl kristályhegyeken, Óperencián,
falak közt rekedt sajgó kínokon,
mindign és soha káprázó határán
a kék végtelennel vagyok rokon.
Érintés
Nézz rám! Erő vagyok, izzás, akarat!
Gyöngeséged oltárán áldozom.
Fogadj hát magadba, tomboljon nyarad,
hogy végül sóhajod feloldozzon.
Torony
Vállam a szélnek, csillagoknak vetem,
hangom orkám, felveri a kozmoszt,
bensőmben te bújsz meg, te vagy lényegem,
szemed gyógyít, kezed balzsamot oszt.
Művészet
Lüktet a világ, apad és kiárad,
attól létezik, hogy én gondolom.
Úr vagyok rajta, a tenger kiszárad,
s kialszik a tűz, hogyha akarom.
Feltörő erő
Törött csont voltunk és szakadt húscafat,
temetetlen feküdtünk az éjben.
Aztán felemelt a végső akarat,
s most szállunk, fel, sugárzó örvényben.
Fény
Idő kamráin tört át a fénysugár,
sötét vermekből bukkant fel párja,
a találkozásukból te fogantál,
holdtalan éjben lobogó fáklya.
Szív
Elfásul a szív, dobban, s kővé mered.
Hát érintsd meg, mormolj varázsigét!
Nézd, megnyílik, és újra érted remeg -
benne puhán reszket az öröklét.
Könny
Szárnyas mennyei alak! Fényből font
szemsugarad rejtelmekbe talál.
Kiért patakzik belőle, ó, mondd
e tengernyi bú, fájdalom, halál?
Vágy
Felajzott íjként hajlik meg a tested,
holdfényben ível át világokat,
vágyam hozzád vonz, körötted keringek,
testetlen gyönyör, sóvár gondoloat.
Csend
Őrjöngve forog a megsebzett bolygó,
a mennybe mar, vonaglik kínjában.
Nesztelen tárul titkos lélekajtó,
remény olvad fel hangtalan dalban.
Nap
Létünk bőrünkön áttörve tündököl,
és ámultan csodáljuk a mélyet,
felhőkre, tengerre pillantunk fentről,
beragyogjuk az eget és földet.
Hatalom
Koronás király, vedd vissza országod,
s neked hódol a lázadó anyag!
A röpke pillét a széltől megóvod,
a zsarnokok lábadhoz omlanak.
Egyensúly
Delejes vonzásod centruma körül
szédülten, kábán forog a világ.
Később az örvény lassan szelídül,
feltűnnek házak, emberek, fák.
Sorskerék
Bennünk torlódik össze a tág idő,
egy pontba szorul jövő, múlt, jelen.
Mindegy, ki vagy te: gyilkos, vagy szerető,
keringj velem mámorba', lelkesen!
Főnix
Hibáink súlya nyom agyon legvégül.
Omoljon porrá a fojtó bánat!
Tisztíts meg, gyöngéd láng, lobogó kék űr!
Újítsd meg elnyűtt, kopott sorsomat!
Bohóc
Mit rejt a bohóc groteszk vigyora?
Bolondság fehér szikláin lépdel,
aztán megáll, és szónokol kacagva...
Onnan hét tengert láthat, érhet el.
Pókháló
Ezer béklyóval láncol meg a Morál.
Lám, így ül diadalt az értelem.
Magam vagyok az áldozat és fonál -
mely egyszerre foszlik el hirtelen.
Mag
Öröktől készült a mag tűnő léte,
azóta vonz tudást, erőt, lelket.
Ideje most eljött, kipattan végre,
zsenge füvet mézízű szél lenget.
Diadalszekér
Tehetetlen pörgök mind sebesebben,
amott emészt el téged a pálya,
hiába keresem álomban-ébren,
merre virágzik az élet fája.