A NŐ

NŐ VAGYOK, csodás misztérium, aki mindig perzsel, lángol ÉL. Rejtett titkaim megfejtésre várnak még önmagam előtt is, bár a bizalmam és a szeretetem töretlen, de mégis feltáratlan a saját valóságom. így mindig csak kullogok magam után, rohanok magam előtt, vagy éppen belehaltam az életembe.

Sorsszorító szűkös elmém porlasztása végre megtöri a csökönyös ragaszkodásomat ahhoz ami soha sem szerettem lenni. Páncélt növesztettem az életem elől, mert nem tanultam meg élni, így fáj a lelkem, testem, erőlködöm a végtelen ködben, és ki sem látok a tehetetlenségeimből. Talán meg kellene állni, hogy ne marcangoljam már magam a szörnyű múltak körforgásaiban.

Lángoló lelkem mit sem törődik azzal aki vagyok, csak éget, és perzselem önnön magamat, mindenki szomorúságára, de lassan elporladnak ragályos eszméim, tévutaim, véget érnek, elbotlok, elesek, megsemmisítem önmagam, és párducként ugrok a jövőbe.

Adottságom előbb csak halványsárga, majd képességé válik így lesz narancssárga, és egyszer csak lángra lobban tehetségem minden fényesen ragyogó csodájában, és én ott vagyok, én vagyok,

a NŐ..nőőőőőőőőőőőnőNŐ.

Minden erőm koppan cipő sarkam csattanásával, és mégis lágyan lejtem mámorító élettáncomat ahol hajam csodásan áramló lángolása mégis erősen beleáll a gyanútlan világba, érződik a leheletem lágyan forgó örvénye, lelkem örvényének ragyogása. Lángjaim égető tüze, szelíden felragyog ott, ahol senki sem várná. Az Élet tüze röpít ragyogó életem táncának örvényében. Csak az élet áramló örvényei tudják Ki vagyok. Vagyok aki vagyok. Lángoló habitusom életet ad a világnak. Lángban, az élet tüzével ajándékozom meg a világot, így lángoló tüzem az UNIVERZUM EREKLYÉJE LESZ.