Kedves Enikő!
Egyik elveszett korszakomat éltem mikor rád találtam, nagy önismeret is volt számomra az a korszak, de úgy éreztem szűkségem van egy vezetőre. Az alkotásban találtam meg magam és megnyugvást is hozott egyben és nagyon sokat alkottam. Az interneten kerestem mélyebb értelmű képeket és akkor rád találtam. Megnéztem az interjút veled és akkor tudtam, hogy szeretnék egy lélekportrét, aki vezet engem. Fel is vettem veled a kapcsolatot és meg is beszéltük, de a lélekportrém még nem akart megszületni és így abba maradt. Abban hiszek, hogy ha majd itt lesz az ideje akkor elkészül. Persze a képeidet továbbra is nézegettem. Pár hónappal később az életem teljesen felfordult, mert a férjem úgy döntött el szeretne válni és akkor rájöttem, hogy ezért nem mutatta magát a lélekportrém. Elköltöztünk a gyerekekkel a férjemtől és az életem kinyílt. Sokat olvastam és kerestem tovább az utamat. Közben meditáltam és igyekeztem egyensúlyban tartani magamat és nagyon sokat gondoltam rá, hogy ha lenne egy lélekportrém akkor segítene nekem, hogy rátaláljak az utamra. Olyan lélekportrét szerettem volna, aki segít rátalálni arra a hivatásra, amit szeretek és amellyel segíthetek másokat is. Azt is szerettem volna, hogy ki tudjam fejezni valahogy azt, ami bennem van. Folyamatosan néztem az új képeidet és olvastam, amiket írtál hozzájuk. Egyik este mikor megnéztem a friss írásaidat az elengedés és a felszabadulás fénylényeivel kapcsolatban és persze a képeket is, mikor megnéztem a felszabadulás fénylényét elkezdett folyni a könnyem és végtelen szeretet öntött el. Akkor ismertem fel, hogy ő az én lélekportrém. Csodálatos felismerés volt.
Csodálatos dolgokat láttam meg benne, mert amikor készült sok felismerésem volt magammal kapcsolatban és ezek mind ott vannak benne. Az óta nagyon sokat segített nekem és mert olyan tevékenységek felé visz melyeket szeretek. Nagyon szeretem nézni és érezni a hatását.
Köszönöm szépen ezt a csodát neked!
Szeretettel: Kata
