Újdonságok

TÖRTÉNETEM

Az én eddigi életem nagyon viharos volt, és boldogtalannak éreztem magambenne…

Enikőt kb. öt éve ismerem. És ahogy vissza emlékszek, hogy ha nem léptem volna be egy számomra sikertelen MLM-be, akkor talán soha nem találkoztunk volna. Az egészségem nem volt valami jó, kezelésre volt szükségem azért látogattam meg. Mikor azzal az ujdonságal jött, hogy valami fantasztikussal találkozott a PreSens-el, én nem tudtam hogy miről szól, de rögtön igent mondtam, mert éreztem hogy nekem ez jó lesz. A PreSens gyakorlása Szepsiben nekem sokat adott, köszönet Brezovai Gábornak.

A mostani járvány időre sokan csak negatívan nyilatkoznak, nekem nagyon sokat hozott. Több időm lett saját magamra és a gondolataimra. A FB-n több olyan webinárra találtam ami segített még jobban megérteni az életemet. És év végére eljött a döntés! Ez nekem így nem jó, és hogy más képpen akarom. Lépésről lépésre haladtam és kicsi és nagy döntéseket hoztam. Számomra a 2021 év a személyi fejlődésemben egy kvantum ugrást jelentett! Az előző két évben az Enikő leírásait fordítom szlovák nyelvre a rajzaihoz a web szlovák oldalára. Ez a fordítás számomra több mindent jelent. Kihívást, mert a tartalma nagyon mély és úgy fordítani hogy meg maradjon az író gondolata benne, elég nehéz. Sikerélményt, hogy képes vagyok rá. És hogy egy olyan valaminek lehetek a része, ami túlhalad engem, és sokat jelent másoknak is. Enikő rajzait elejétől fogva ismerem. Nem ismerek senkit aki így rajzolna, a színek árnyékolása csodálatos és a kisugárzásuk fantasztikus. Gyönyörűek mind! Vannak amelyek jobban tetszenek, mert a kedvenc színeim vannak benne, de még egyik sem volt az ami szíven fogott volna. Egészen 2021 dec. 31-ké ig. Ekkor küldte Enikő a fordítást a Bőség nevű fénylény rajzának szövegét a rajzzal együtt. A mikor kinyitottam a képet, megdöbbentem hogy magamat látom benne. Mindjárt vissza is írtam, hogy ez az én fénylényem és kérem a rajzot. Véletlen, vagy csoda?

Harminc év alatt mióta férjhez mentem állandóan anyagi problémáim voltak. Most már tudom hogy ez az idő mind a tapasztalás és tanulás ideje volt minden jóval és rosszal egyaránt. Jelenleg házi „karantéban „ pihenek mert c-pozitív vagyok. És az időmet csak magamra fordítom, meditálok és magamba figyelek. A tegnapi meditáció után bekattant!!!! Én a külső körülményektől vártam, hogy az én életem meg változik. Eddig nem tudatosult bennem és nem éreztem át, hogy az Isteni szikra bennem van így a bőség is. És hogy ha bennem van, akkor ÉN vagyok a BŐSÉG!!!

Hálásan köszönöm neked Enikő, hogy az életem része vagy!

Betka Pástorová

Szlovákia – Rozsnyó, 2022 feb.12

BŐSÉG

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom + tizenkilenc =