Novinky

Mit tudnak a rajzaim?

A RAJZAIMNÁL nem igazán lényeges a címük és csak annyira lényeges a forma, hogy a fizikai szemünk által az agyunk, mint elsődleges információt, érzékelni tudja. A magas szintű finom rajztechnika, azért fontos, mert a finom rezgéseket, a kristálytiszta energiákat nem lehet másképp ábrázolni,hisz akkor nincs harmónia a külső és a belső között., sőt, mint fénylények, megérdemlik a grandiózus és káprázatos formát és külsőt. A lényeg az, ami a szemnek látható felszín mögött van. Az alap kisugárzásukat erő vonalak képezik, (amik nincsenek belerajzolva a képbe) mint az embernél a csontok, amik aztán be vannak öltöztetve mindenféle formába, “ruhába”, mert az erő vonalakból álló rajzok itt a fizikai szinten a szemnek érthetetlenek, hisz az egyik kifejezési mód a forma, a másik pedig a szín… ehhez vagyunk szokva.

A színekbe öntött forma a figyelemfelkeltő, ő alakítja ki az első kontaktust, illetve magára vonja a figyelmet, azután mivel egy intelligens energiával rendelkező lénnyel van dolgunk, feltérképez és attól kezdve sugározza feléd, amire NEKED szükséged van.

Beindul az ÖNGYÓGYíTÁS, ÖNMEGISMERÉS. GYAKORLATILAG TÜKÖRRÉ VÁLIK, AMIBEN MEGLÁTHATOD A SAJÁT PROBLÉMÁIDAT, FÁJDALMAIDAT, ÖRÖMEIDET, BÁRMIT, AMIVEL DOLGOD VAN, illetve ami láttatni akarja benned magát. Tehát a néző szempontjából a kontaktus kialakítása után, amikor érzed, hogy tetszik vagy éppen fejbe vág, hogy nagyon NEM, attól kezdve önmagadra és önmagadba kell figyelni, a feltáruló gondolataidra, érzéseidre, megjelenő emlékekre, képekre, illatokra hangokra, tehát bármire amit kivált belőled a kép. Ezek reakciók a kép kisugárzására, így érdemes ezeket analizálni, elgondolkodni a miérteken, esetleg további kérdéseket feltenni, mert ezekre ismét jönnek válaszok, amiket ismét valamilyen reakció követ. Így lehet rövid idő alatt megoldani problémákat. De azt is lehet, hogy egyszerűen hagyod, hogy feltöltsön energiával, kiegyenlítse benned a pozitív és negatív energiák rezgését, békét és harmóniát teremtve.

Annak ellenére, hogy minden rajznak meg van a maga alap programja, amit tükröz a forma, ez a forma személyessé válik az interakció első pillanatában.

TUDD, HOGY A RAJZ (a fénylény, ami benne rejlik) tudja és teszi a dolgát veled, benned.

Természetesen mindig pozitívan, érted és a TE érdekedben. Bár amikor egy emberben beindul az öngyógyítás, az éppen fájdalmas is lehet, mert a bennünk lévő sérülések negatív energiák, szunnyadó ártó programok fájdalmat okozhatnak és pont ez a lényeg, hogy a fájdalom által felfigyeljünk rájuk, meg tudjuk nevezni és fel tudjuk dolgozni, elengedni, kitisztítani. Épp ezáltal válnak láthatóvá. A Rajz LÉNYE TUDJA  MI JÓ NEKED!

De utat is tud mutatni a kételyeid, a bizonytalanságod, a megoldandó problémáddal kapcsolatban. Észrevétlenül is küldi feléd a jótékony programokat, amik éppen szükségesek a lelki fejlődésedhez, és mivel erős a védelmi rendszerük, akár éppen erre a célra is lehet őket használni, bármilyen környezetben, bármilyen történés kapcsán, csoportos összejövetelek alkalmával. Főleg ott tudnak hasznosak lenni, ahol olyan cselekvés történik, ahol akaratlanul is kitárulkozunk, ki nyitjuk a szívünket, lelkünket, befogadókká válunk a szeretet energiára, a tudásra. Ilyenek pl. a tánc, meditációk, beszélgetések, terápiás kezelések, masszázsok, jóslás, táltos dobolás stb., tehát különösen ott, ahol finom rezgésű energiákkal van dolgunk.

Gyakorlatilag a rajz csatornát képez egy felsőbb vezetés és közted. Keresik azt, akivel maximálisan tudnak azonosulni, mert így tudnak a legnagyobb mértékben segíteni. (néha évekbe telik)

Mohlo by sa vám tiež páčiť...

2 komentáre

  1. Sivák Enikő hovorí:

    Gratulálok, ügyi vagy …és sok sikert…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

18 + seven =